DIA

A tuja-sor, a nyárfa-sor, a hársak,
a jegenyék s távolabb az ártéri erdő,
a kerted, a régi, gyermekkori hintád,
a Tisza-gátig lejtő telek, s a töltésen túl
az alkonyi folyó s a révben a kikötött gőzös –
És a ház! Ahonnan ilyenkor alkonyatban kimenni
félős és fenyegető, amikor a szél mélyrepülésben
tépi szét az imént még nyugodt, nagy lombokat,
méltóságos levélzeteket és nem hallani, nem érteni
egymás szavát és megnyílik, mint egy belső, titkos
nyelv: a hallgatás, a bennünkvaló csend, keresve
csendje társát és rohan, riad a víz, mindenki otthon,